Az alábbi történet igazi választási kuriózum, szinte zseniális trükk!
Vagy mégsem?
A kis falucska polgármestere már a harmadik ciklusa végén járt. Az első négy év után még akadt egy esélytelen kihívója, de aztán már egyedül indult újra. Általában elégedett volt vele a lakosság. Kezdetben bámulatos eredményeket ért el a település fejlesztésében, aztán –mint már oly sok helyen láthattuk- a lendület fokozatosan alább hagyott, de végül is rendben mentek a dolgok. Elismertségét az is igazolja, hogy a falu még azt is lenyelte tőle, hogy a frissen alapított tiszteletbeli polgár címet elsőként a polgármester vejének ítélte a lojális testület…
2010-ben unalmas választás ígérkezett. Senkinek sem jutott eszébe, hogy a polgármester ne indulna újra, no meg a kenyerét sem venné el senki a nyugdíj előtt néhány évvel, had élvezze hát, amit felépített…
Aztán robbant a bomba: A jelölt állítás határidejének letelte előtt negyed órával összehívta a képviselőket és bejelentette, hogy visszavonul, mert a vonatkozó törvény szerint ő már jogosult a polgármesterek előrehozott nyugdíjára, no meg a megyei közgyűlési képviselőségre is esélyes. Önmaga helyett a veje ajánló céduláit adta le polgármester-jelöltnek, ő csak képviselőnek jelöltette magát. Kis település, szinte a családból összejöttek a szükséges szelvények…
A választás előtti közmeghallgatáson aztán találkozhatott néhány felháborodott véleménnyel, de ezeket cinikusan elhárította. A környéken csak „kabaréfalvának” hívták a települést a történtek után, de a választók is kifejezték a véleményüket: a szokásos választási részvétel felét sem érte el a szavazók száma október harmadikán. Kiemelkedően magas volt a „rontott” szelvények aránya, pedig nem volt bonyolult a polgármesteri szavazólap. Az após pedig a legkevesebb szavazattal került be a képviselőtestületbe, ahol persze… Nos, kitalálja? Igen, alpolgármester lett…
Döbbenet és csalódottság jellemezte a falu többségét: állítólag egy elnyert épület beruházási pályázat sorsát féltette a polgármester a bizonytalan utódtól, ezért „tette” meg a vejét polgármesternek ilyen rafinált módon.
Kár, nagyon nagy kár! Amit eddig felépített, azt ezzel a trükkel lerombolta. Egy igazi polgármester nem csak épületeket újít, hanem lelkeket és közösséget is épít, különösen egy párszáz fős kis településen. A megérdemelt tisztelet egy életre kitarthatott volna, de így nem.
Nincs irigylésre méltó helyzetben a vő sem. Ahol megjelenik a környéken, összesúgnak a háta mögött…
Törvényileg minden rendben volt, csak emberileg sántít a dolog. A hatalom nem minden, sőt az évek alatt felépített elismertség is kevés ahhoz, hogy egy polgármester így döntse el a választók helyett, hogy ki legyen az utóda.
Nagy pofon volt ez a helyi demokráciának, de főleg azoknak, akik ugyan jó polgármesterek lehettek volna, de éppen a régire tekintettel nem indultak. Talán a friss-nyugdíjas polgármester sem a sikerei között tartja számon ezt a húzást…
Tanulság? Ezt ugye nem kell részleteznünk.



Hagyjon üzenetet