Bohumil Hrabaltól kölcsönöztem a mai blogbejegyzésem címének elejét.
Mire gondolok, amikor a tükrök árulásáról írok?
Sok regnáló polgármester, illetve leendő polgármester jelölt esik abba a csapdába, hogy akik visszajelzéseket kellene, hogy adjanak nekik gondosan fésült véleményükkel elárulják a véleménykérőt.
Miről kell vélemény?
Arról kell vélemény, hogy engem, mint a 2019 őszi választások egyik jelöltjét milyennek is tartanak a megkérdezettek, illetve az ő ismerőseik.
Hogyan lesz árulás az egészből?
Tapasztalataink szerint ritka az objektív információátadás.
A megkérdezettek jelentős része – saját jól felfogott érdekében – hízeleg és a jókat mondja, mert nem mer, vagy nem akar kritikát gyakorolni.
Jó példa erre, amikor a regnáló polgármester – mondjuk egy kötetlenebb év végi vacsorán – a hivatal dolgozóit kérdezgeti, hogy milyennek is látják őt valójában, s szerintük mit gondolnak róla a választók…
Nos, vajon hány objektív válaszra számíthat?
És hány objektív választ kap(hat) a családjától, baráti körétől?
A másik markáns csapda és alapjába véve ezért írtam ez a bejegyzést, az az, hogy egyre több csatornából folyik, valami ilyesmi: „A boldogságod egyik titka az, hogy nem foglalkozol azzal, hogy ki-, mit gondol rólad!”
A polgármesterré válás esélynövelő törekvéseit vastagon áthúzza az ilyen jellegű gondolkodás!
Mert miről van szó? Személyes márkát építünk, és erős énmárka létrehozása a cél! Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges, hogy – bizonyos határokon belül – megfeleljünk a választóink elvárásainak.
A személyes márka építéséről itt írunk>>>
Arról pedig, hogy miként lehet professzionális módon megtudni, hogy miként gondolkodnak egy-egy jelöltről a választóik arról pedig – többek között – itt írunk>>>
Összegzésül:
Érdemes azon gondolkodni, hogy vajon milyen embert választanak meg szívesen polgármesterüknek a választók. Mit kell ehhez markánsan megjeleníteni a jelöltnek?
És bizony az önbizalomerősítő/életvezetési guruk azon tanácsát, mely szerint nem kell foglalkozni mások véleményével, tanácsos figyelmen kívül hagyni.
Egyik nagy kedvencem, Benedek István, a híres és elismert pszichiáter és író jegyzi meg – ha jól emlékszem – az Aranyketrec című művében, hogy a skizofrénia egyik jellemzője, hogy már végképp nem érdekel a körülöttem lévő világ véleménye. Sőt! Könnyen el lehet jutni ide, amiről Kosztolányi ír:
„Én önmagamat önmagammal
mérem.
Szavam, ha hull, tömör aranyból
érem.
Mindegyiken képmásom, mint királyé
s a peremén
a gőgös írás:
én.” (Kosztolányi Dezső: költő a huszadik században – részlet)
Ugye nem tagadja, nem magyarázza meg az észrevételeket?
